Rólunk

A 2008 óta folyó drasztikus gazdasági átalakulások nyomán a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak is merőben új kihívásokkal kell szembenézniük. A beszűkülő piaci lehetőségek hatására a nagyvállalatok olyan szegmensekben is megjelennek, melyek addig érdektelenek voltak számukra. A többnyire intuitív módon vezetett magyar KKV-k életét nem csupán a külső források megszűnése nehezíti. Versenytársaik eszköztárában rendkívüli pontosságú elemző-, döntéstámogató szoftverek, marketing technológiák segítik a piac hatékony bekebelezését.

Cégünk azzal a határozott céllal jött létre, hogy a nagyvállalatok fegyvertárát tegye elérhetővé akár a legkisebbek számára is. Munkatársaink több éves hazai és nemzetközi tapasztalattal, gondosan válogatott technológiákkal segítik hozzá az Ön vállalkozását a növekedéshez. Legyen szó átfogó üzleti stratégiáról, válságmenedzselésről vagy csupán egy rövid kommunikációs kampányról, mi Önre szabjuk az optimális megoldást.

Ám a stratégia nem minden esetben elegendő. Sokszor a legjobb ötlet, a legaprólékosabban kidolgozott terv is kevés, ha a megvalósítás nem elég szakszerű és alapos. Kiváló szakembereink akár támogatóként, akár végrehajtóként is szavatolhatják a projektek sikerét. Így az Ön vállalkozására szabott számítástechnikai rendszer, kommunikációs kampány, reklámeszköz, vállalatirányítási szoftver vagy kontrolling metódus a projekt kivitelezési és fenntartási fázisában is megfelelő szakmai támogatásban részesülhet.

Szunomár Péter

Szunomár Péter

Ügyvezető
Üzemeltetés, Felhő, Hálózat, Adatbázis, Tanácsadás

Hálózat és felhő specialista, vezető rendszergazda. Felelős az üzemeltetési rétegek kialakításáért, működéséért és biztonságáért. Feladata a korszerű és költséghatékony technológiák, eszközök felkutatása és rendszerbe illesztése, valamint az ügyfélkommunikációs csatornák felügyelete.

QR kód

Szunomár Dániel

Szunomár Dániel

Vezető fejlesztő
Frontend, Google Ads, Analytics, Menedzsment

Fejlesztések tervezésért és kivitelezésért felelős. Fejlesztő ismeretei és kiemelkedő kommunikációs készségeiből adódóan megszünteti a kommunikációs nehézségeket a két oldal között

QR kód

Fejlesztések tervezésért és kivitelezésért felelős. Fejlesztő ismeretei és kiemelkedő kommunikációs készségeiből adódóan megszünteti a kommunikációs nehézségeket a két oldal között

Gajdátsy Ákos

Gajdátsy Ákos

Mobil fejlesztési vezető
Android, iOS, DevOps, Architect

Felelőssége a legjobb mobil felhasználói élmény nyújtása friss és letisztult dizájn elvek mentén. Folyamatosan követi és alkalmazza a legújabb trendeket egyaránt a kinézetben és a felhasznált technológiákban is.

Forgács Bence

Forgács Bence

Üzleti intelligencia
Backend, UI, UX, Grafika, DevOps, Architect

Üzleti intelligencia specialista, vezető backend fejlesztő, architektúra konzultáns, UI és UX támogató. Mindig a leghatékonyabb és hosszútávon legjobb megoldásra törekszik. Időben megelőzi a problémákat így meggátolva az időbeni csúszásokat.

Vegye fel velünk a kapcsolatot bátran!

0
0
0
0
0